|
|
|
|
|
Pályázatok
4/2012. (I. 20.) számú rektori utasítás pályázatkezelésre vonatkozó 7. sz. §.
(1)
Jelen utasítás alkalmazásában pályázati forráson az Egyetemmel megkötött
támogatási szerződésben szereplő összeget kell érteni.
(2)
A tízmillió forint vagy azt meghaladó összegű pályázati igény benyújtása előtt
az Egyetemvezető Értekezletnek be kell mutatni a pályázat meghatározó
paramétereit , amelyek
alapján az Egyetemvezetői Értekezlet támogató véleménye függvényében a rektor
dönt a benyújtásról.
(3)
A jelen szakasz (2) bekezdése nem vonatkozik a jelen utasítás hatályba lépése
előtt megkötött támogatási szerződések alapján működő pályázatokra.
Az egyetemi tudományos és más szakmai pályázati tevékenységet szabályozó VI/2000 (IV.17.) rektori utasítás életbelépése óta bekövetkezett szervezeti változások, a pályázatok folyamatosan növekvő nagy száma, illetve a pályázati bevételeknek az egyetem oktatási és kutatási tevékenységének finanszírozásában betöltött egyre jelentősebb szerepe következtében szükségessé vált a pályázati tevékenység és a projekt megvalósítási folyamat áttekintése, leírása és kialakult gyakorlatot, ellenőrzéseket, a pályáztatók elvárásait figyelembe vevő részletesebb szabályozása. Az Egyetemi Tanács által jóváhagyott szabályzat az ELTE pályázatai kezelésének eljárásrendjéről 2007. november 1-én lépett hatályba.
A szabályzat letölthető innen:
Szabályzat az ELTE pályázatai kezelésének eljárásrendjéről
9/2009. (III. 16.) GT sz. határozat
Pályázati adatlap (csak az EPER rendszer tartós leállása esetén)
Szerződéskötési adatlap (csak az EPER rendszer tartós leállása esetén)
Projektmegvalósítási adatlap
FONTOS VÁLTOZÁS - 2009. január 15-től az egyetemi pályázatkezelés az ELTE Pályázati Elektronikus Rendszer (EPER) használatával történik
A pályázati szabályzat értelmében a pályázati folyamatot a minél teljesebb átláthatóság érdekében elektronikus rendszer támogatja. Az ELTE Pályázati Elektronikus Rendszer (EPER) bevezetésre kész változata elkészült, 2008. november 15-e óta minden dolgozói EHA kóddal rendelkező témavezető/pályázó számára elérhető.
Feladata, hogy elektronikusan támogassa a mindenkori hatályos pályázati szabályozást, informatikai eszközökkel segítse – és lehetőség szerint egyszerűsítse – a pályázati folyamatban résztvevők (témavezetők, szervezeti egységek vezetői, központi és kari pályázati adminisztráció ügyintézői és vezetői) feladatainak elvégzését.
Az EPER jelenlegi verziója a pályázati és szerződéskötési szakaszt támogatja, képes ellátni a pályázati szabályzat által meghatározott valamennyi nyilvántartó funkciót. A rendszer jelenleg az Egyetem 2006-2008 közötti pályázatainak és szerződéseinek alapadatait tartalmazza a PIK nyilvántartása alapján. A témavezetők áttekinthetik pályázataikat, emellett a karok és szervezeti egységeik, illetve az egyéb, kari szervezetbe nem tartozó egységek vezetői számára lehetőség nyílik saját pályázataik megtekintésére és különböző szempontok alapján listák lekérdezésére.
Az ELTE Pályázati Elektronikus Rendszer bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 27/2008. (XII. 22.) számú rektori utasítás értelmében (letölthető: http://www.elte.hu/dokumentumok/rektut) 2009. január 15-től az Egyetem, illetve szervezeti egységei nevében benyújtott, valamint az Egyetem által kezelt pályázatok és pályázati támogatási szerződések befogadásának feltétele az adott pályázat/projekt adatainak EPER-ben való pontos rögzítése. A pályázáshoz és szerződéskötéshez szükséges ELTE adatlapot a bevitt adatok alapján a rendszer hozza létre. Január 15-e után csak az EPER-ből nyomtatott adatlap fogadható el.
A rendszer működésével, használatával kapcsolatban felmerülő esetleges technikai problémák jelzését az eper@rekthiv.elte.hu címre várjuk.
Az ELTE Pályázati Elektronikus Rendszer, valamint a használatát ismertető további tájékoztató anyagok elérhetők az ETR felületén, a https://to.etr.elte.hu címen, az EPER főmenüpont alatt.
27/2008. (XII. 22.) számú rektori utasítás
|
|
|
|
| .:
Utolsó módosítás ::
2012.02.14.
|
• |
|
• |
|
• |
Webmester :. |
 |
|
|
 |
 |
2012.
május
|
 |
H |
K |
Sz |
Cs |
P |
Sz |
V |
| 30 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
| 7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
| 14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
| 21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
| 28 |
29 |
30 |
31 |
1 |
2 |
3 |
| 4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
|
 |
 |
|
|
| T e r v e z t e :: |
 |
 |
|
|